Átadták a közlekedési kvízjáték díjait
A Körös Volán Zrt. 2010. november 8-ával elindította megújult weblapját. Az új weblapon a korábbi statikus felépítést egy dinamikus felépítésre cseréltünk. Ennek eredményeként egy könnyebben bővíthető és karbantartható struktúra jött létre, aminek nyomán biztosítható a kereső optimalizáció, valamint törekedtünk a böngésző független használat biztosítására is.
A weblappal kapcsolatos pozitív felhasználói visszajelzések arra ösztönöztek bennünket, hogy tegyük még érdekesebbé látogatóink számára weblapunkat. Így jött az ötlet, hogy indítsunk egy közlekedési kvízjátékot, melyben a közösségi közlekedés múltjáról és jelenéről kaphatnak információkat az érdeklődők.
A játékot 2010. november 24-én indított és négy fordulón keresztül játszhattak velünk a ügyfeleink. Minden héten 5 kérdésre kellett helyesen válaszolni, ahhoz, hogy a játékos bekerüljön a sorsolásban. Természetesen a Körös Volán alkalmazottai nem vehettek részt a játékban.
A játékban az elmúlt négy hét alatt 101 fő vett részt, ők 198 választ küldtek, melyből 114 bizonyult helyesnek.
Az értékelés során megállapítottuk, hogy összesen kettő olyan játékosunk volt, aki mind a négy fordulóban, minden kérdésre helyesen válaszolt. Így a sorsolási bizottság úgy döntött, hogy mind a három meghirdetett ajándékcsomagot kiosztja, ennek megfelelően a 3. ajándékcsomag tulajdonosa azok közül került kisorsolásra, akik legalább 3 héten keresztül játszottak velünk és minden kérdésre helyesen válaszoltak.
Ennek alapján a sorsolás eredménye:
Minden kérdésre helyesen válaszolt:
Tóthné Rábai Anita
Balogh Péter
Legalább három héten keresztül játszott velünk és minden kérdésre helyes választ adó 13 főből került kisorsolásra a 3. díj nyertese
Kovács Karolina
Gratulánunk nekik, és bízunk benne, hogy továbbra is látogatóink között tarthatjuk számon őket.
|
|
Mikulás ünnepség és eredményhirdetés

Vasárnap, azaz december 5-én került megrendezésre a Mikulás ünnepség, és az ünnepség keretében kerültek átadásra a novemberben meghirdetett "Játssz a papíron és rajzolj!" című rajzverseny díjai is.
A hagyományoknak megfelelően került megrendezésre idén is a Mikulás ünnepség, mely nagy érdeklődésre tartott számot. A rendezvényre ellátogatók több kézműves foglalkozás közül válogathattak.
  
 
Az ügyeskezűek karácsonyi kopogtatót és asztaldíszt készítettek, fonalgrafikával, illetve szalvéta technikával ünnepi üdvözlő lapot gyártottak. A kisebbek ünnepi gyertyát készítettek, mézeskalácsot díszítettek.
Akinek nem volt kedve kézűveskedni, azok különböző logikai játékokon próbálhatták ki ügyességüket.
A legkisebbek sem unatkoztak, hiszen az ebédlőben felállított babaház rengeteg meglepetéssel várta a kicsiket.
  
Az ünnepségre megérkező Mikulás zsákja is tele volt mindenféle finomsággal és ajándékokkal, így senki sem távozott üres kézzel.
Az ünnepség keretein belül került sor a rajzverseny eredményhirdetésére és a díjátadásra is.
A rajzverseny díjazottai:
3-4 éves korosztályban Lendvai Levente Park című műve I. helyezett, Tóth Zita Strandon című műve II. helyezett, Andó Csenge Pillangó című műve III. helyezett és Belicza Bence Karácsonyfa című műve szintén III. helyezett lett.
5-6 éves korosztályban Belicza Dóra Családi karácsony című műve I. helyezett, Borzási Evelin Horgászat című műve II. helyezett és Belicza Dóra Karácsonyfa című műve III. helyezett.
8-9 éves korosztályban Hracskó Edit Vidám hóemberek című rajza I. helyezett, Guj Boglárka Sündisznó című rajza II. helyezett és Unyatyinszki Nelli A lovastáborban című rajza III. helyezett.
  
  
  

A 11-14 éves korosztályban Kocziha Alexandra Kirándulás című műve I. helyezett, Szalkay Orsolya Nehéz hegymászás című műve II. helyezett és Rusz Róbert Absztrakt című műve III. helyezett
Az intranetes szavazás eredményeképpen 3 db közönség díjat adhatunk át. Szoros verseny alakult ki az első két helyezett között60 ponttal Guj Boglárka-Pillangók című műve lett az első helyezett, mögötte 59 ponttal Váradi Emese-Állatkert című műve lett a második, és 49 ponttal Dózsa Szabolcs-Kutyák című műve lett a harmadik helyezett.
Gratulálunk a díjazottaknak és minden résztvevőnek! |
|
Megújult a Körös Volán Zrt. honlapja

A Körös Volán Zrt. folyamatosan törekszik az alap és kiegészítő szolgáltatásainak javítására ill. megújítására.
Ennek a tevékenységünknek az eredménye a weblapunk korszerűsödése és egy új köntösben való megjelenése.
A könnyebb és hatékonyabb információhoz jutás céljából, átstrukturáltuk és letisztítottuk a teljes weblap felépítését, egyszerűsítettük a navigációt, valamint erőforrás optimalizációt is végrehajtottunk, ami gyorsabb használatot eredményez. A korábbi statikus felépítést egy dinamikus felépítésre cseréltünk. Ennek eredményeként egy könnyebben bővíthető és karbantartható struktúra jött létre, aminek nyomán biztosítható a webes szabványoknak is megfelelő úgynevezett validált kód, és a kereső optimalizáció, valamint törekedtünk a megjelenítő eszköz és böngésző független használatának biztosítására is.
A mai kor követelményeinek megfelelően, integráltuk a közösségi szolgáltatásokat (twitter, Facebook, iwiw, stb), és a weboldalra felkerülő információk automatikusan megjelennek az rss olvasókban is. A weblap tartalmi részén a betű méret gyors változtathatóságával és az optimalizált tartalom nyomtatással is az egyéni igények kielégítését kívántuk jobban szolgálni.
A naprakész információk biztosítása miatt, bizonyos tartalmak frissítését a Körös Volán vállalatirányítási Traffic rendszeréhez integráltuk. Az ügyfél panaszok/észrevételek kezelését a már meglévő minőségirányítás mellett az új témakörökre bontott ügyfélszolgálati levelezési rovattal javítani és gyorsítani is kívántuk.
A helyi és helyközi menetrendi információk több formában is elérhetők lesznek a weblapon.
1. A településenként csoportosított, hagyományosan szerkesztett pdf állományokban
2. Az országok hivatalos autóbusz menetrendre való külső hivatkozással
3. Helyi és helyközi keresésre is alkalmas új szolgáltatásokkal (térképes megjelenítés, automatikus cím-kiegészítés, stb.) is kibővített keresőprogrammal (ez a funkció csak 1-2 hét múlva lesz nyilvánosan elérhető)
A békéscsabai autóbusz pályaudvar felújítása után, térítés mentesen újra elérhetővé tettük a tisztelt utazó közönségünk számára, a pályaudvar területén a már évekkel ezelőtt bevezetett vezeték nélküli internet hozzáférést. Ezen szolgáltatásunkat hamarosan további járatokra és pályaudvarokra is kiterjesztjük. |
|
Közúti közlekedési tisztek vették át oklevelüket
 |
|
Gyarmati Istvánné, Szarvasy István, Takács János, Körösi Éva |
A Volán Humán Oktatási és Szolgáltató Zrt. az eddigi gyakorlattól eltérően a közúti közlekedési tiszti képzések területén egy komplex képzést indított, melynek keretében a képzésen résztvevők forgalmi, műszaki és gazdasági képzésben is részesültek.
Az akkreditált felnőttképzés során nagy hangsúlyt fektettek a jól kidolgozott, a közúti közlekedésben jól alkalmazható, korszerű moduláris képzésre. A közúti személyszállításra egyre több feladat hárul. Ahhoz, hogy a társaságok minél eredményesebben tudjanak megfelelni, nagyban elősegítheti humánerőforrásaiknak megfelelő fejlesztése. Különösen nagy öröm számomra, hogy három orosházi munkatársunk került be ebbe a képzési rendszerbe és végzett jó eredménnyel. Reményeink szerint az új ismeretek birtokában még felkészültebben tudják ellátni feladataikat - tájékoztatott bennünket Szarvasy István vezérigazgató-helyettes úr.
Mindhárom, a képzésben résztvevő munaktársunk pozitívan értékelték a képzést, kiemelték annak gyakorlatiasságát is. Példa értékű a Dél-Alföldi régióban ez a komplex képzés, melynek jelentőségét jelzi, hogy a képzésen résztvevő társaságok vezérigazgatói mind aktívan részt vettek a lebonyolításban - Szarvas Péter vezérigazgató úr is vizsgáztatta a résztvevőket. A képzésnek helyt adó Tisza Volán részéről Dr. Szeri István vezérigazgató úr, mint házigazda rendszeresen látogatta a képzéseket.
A három féléves képzés 2008. szeptemberében indult, melyet mindhárom munkatársunk sikeresen elvégzett. A sikeres együttműködésnek köszönhetően a képzés tovább folytatódik. A végzett munkatársaknak gratulálunk és munkájukhoz további sok sikert, kitartást és jó egészséget kívánunk. |
|
Több mint 320 millió forint értékben 8 db új autóbusszal bővült a Körös Volán járműparkja
 A Körös Volán Zrt. két közbeszerzési eljárást bonyolított, melynek keretében összesen nyolc új autóbuszt vásároltunk.
Az első közbeszerzési eljárás keretében 5 db Credo EC 12 típusú, míg a másik eljárás keretében 3 db MAN Regio típusú autóbusz beszerzésére került sor.
A Credo EC 12 típusú autóbuszok átvétele 2010. október 29-én, az MAN Regio típusú autóbuszok átvétele november 8-án megtörtént.
Az új autóbuszok üzembe helyezésével egyidejűleg nyolc, 20 év körüli autóbusz forgalomból kivonására is sor került.
A társaság már rendelkezik ilyen típusú autóbuszokkal, ami újdonság a most megérkezett autóbuszok tekintetében, hogy Euró 5-ös környezetvédelmi besorolású motorral vannak szerelve. |
|
Átadták a felújított autóbusz pályaudvart Békéscsabán
2010. október 22-én pénteken került sor a DAOP - 3.2.1-2008-0019 azonosító számú "Közösségi közlekedés fejlesztése Békéscsabán" című projekt záró rendezvényére.

A rendezvényt Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata részéről Kiss Tibor alpolgármester nyitotta, majd köszöntötte a megjelenteket.
Kiss Tibor alpolgármester elmondta, hogy az autóbusz-pályaudvar 1988-as átadása óta ilyen mértékű korszerűsítést nem végeztek, így időszerű volt a pályaudvar felújítása. Kiemelte, hogy a fejlesztéshez szükséges 30 millió forint önrészt az önkormányzat és a Körös Volán Zrt. fele-fele arányban fizette.
A rekonstrukciós munkák befejeztével a békéscsabai autóbusz-pályaudvar, mint a város egyik kapuja, XXI. századi modern formát öltött - nyilatkozta Békéscsaba alpolgármestere.
A Körös Volán részéről Gémes Tibor személyszállítási igazgató adott tájékoztatást a fejlesztés részleteiről.
 A projekt keretében megvalósult az aszfaltburkolat felújítása, a közvilágítás korszerűsítése, felújítása, az autóbusz-pályaudvar területén a gyalogos közlekedés feltételeinek kialakítása, gyalogátkelőhely, járda és térburkolat létesítés, a 4 db peron térbukolatának cseréje piros vezetőság beépítésével, elválasztó korlát telepítése, az aluljáró falburkolatának cseréje, WC blokk felújítása és mozgáskorlátozott WC kialakítása, az aluljáróból a felszínre vezető lift kiépítése, a Temető sori helyi buszmegálló felújítása, új utasváró telepítése, a Temető sori és a vasútállomás közötti felszíni gyalogos-forgalom akadály-mentesítése, kerékpár-tárolók kialakítása, valós idejű utastájékoztatási rendszer kialakítása: 1 db pályaudvari összesítő kijelző, 12 db megállóhelyi és 4 db peronkijelző, térinformatikai fejlesztések megvalósítása, 25 db autóbuszba került járműfedélzeti utastájékoztatási rendszer és 28 db biztonsági kamera került telepítésre, melynek segítségével a pályaudvar egész területe belátható tájékoztatta a megjelenteket Gémes Tibor személyszállítási igazgató.
Kiss Tibor és Gémes Tibor egyaránt fontosnak tartotta kiemelni, hogy a fejlesztésnek köszönhetően az eddigi kaotikus gyalogos-forgalom is rendeződött és az akadály mentesítések eredményeképpen a mozgáskorlátozottak is könnyebben közlekedhetnek az autóbusz-pályaudvaron. Gémes Tibor elmondta, hogy a Körös Volán Zrt. 500 millió forintot nyert a közelmúltban egy hasonló pályázaton, melyből elsődlegesen az elektronikus jegy- és bérletrendszer kiépítését tervezik.
Ezzel párhuzamosan a valós idejű utastájékoztatás bevezetése és a forgalomirányító rendszer fejlesztése szerepel a tervek között. A GPS háttér rendszer alapján az utazók azt is nyomon követhetik, hogy az adott járat hol tart és pontosan mikor érkezik meg. A társaság tervei között szerepel a chipkártya alapú, de elektronikus jegy- és bérletrendszer bevezetése is.
|
|
Közlekedésbiztonsági nap
A Körös Volán Zrt. a békéscsabai Nemzeti Közlekedési Hatósággal és a Békés Megyei Rendőrfőkapitánysággal közreműködve október 9-én rendezte meg közlekedésbiztonsági napját, mely nagyszerű hangulatban zajlott.
A közlekedésbiztonsági napon több programmal vártuk a rendezvényre kilátogató családokat.
A hagyományoknak megfelelően igyekeztünk a család minden tagjának programokat szervezni és kellemes szórakozást biztosítani – tájékoztatott bennünket Szarvas Péter vezérigazgató.
  
  
Szarvas Péter vezérigazgató a rendezvényen segédkező megyei rendőrfőkapitányság munkáját is dicsérte, hiszen a rendőrség és polgárőrség segítette az ügyességi versenyt, az érdeklődők tanulmányozhatták a sebességmérő berendezést és a részeg szemüveg és az artista kerékpár is komoly feladatokat biztosított azoknak, akik kipróbálták.
A legfiatalabbak sem unatkoztak, az ügyességi feladatokon túl egy egész autóbuszt sikerült nekik kifesteni.
A furcsa autóbusszal a békéscsabai 5-ös és 8-as vonalán lehetett találkozni.
Pelleg József rendőr alezredes, a megyei főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője pozitívan értékelte a rendezvényt, és megerősítette Szarvas Péter vezérigazgatót abban, hogy a partneri kapcsolatot a jövőben tovább szeretnék erősíteni.
A közel négy órás elméleti és gyakorlati vizsga végén kiderült, hogy kik teljesítettek a legjobban.

A 19 induló autóbusz-vezető közül Váradi Miklós békéscsabai autóbusz-vezető lett az első helyezett, Pljesovszki János szarvasi autóbusz-vezető lett a második és Fehér Imre békési autóbusz-vezető lett a harmadik helyezett.
Gratulálunk nekik! |
|
Okleveleket és elismeréseket adtak át a „Törzsgárda” ünnepségen

Körös Volán Zrt.-nél október 1-én került sor a 30, 35 és 40 éves hűségjutalom, és a munkájukat kiemelkedően ellátó munkatársak elismerésére, valamint az 1 millió vagy a feletti balesetmentes km teljesítéséért járó elismerések átadására.
Volán Plakett elismerő oklevelet kapott: Korim Jánosné számviteli osztályvezető
Volán Szent Kristóf emlékérem
arany fokozatát kapta: Köteles Sándor autóbusz-vezető
ezüst fokozatát kapta: Szollár Márton autószerelő
bronz fokozatát kapta: Balogh Sándor autóbusz-vezető
40 éves munkaviszonyért hűségjutalomban részesültek: Arató Imre, Hoffmann Antal, Szabó Béla, Brand György.
35 éves munkaviszonyért hűségjutalomban részesültek: Gubuznai Máté, Szénási Judit, Vida-Szűcs Károly, Csomósné Sándor Terézia, Szabó Mátyás, Dancs Gáborné, Tarné Tomcsenkó Zsuzsanna, Krizsán István, Kerekes József, Kriszta Zoltán, Csete Mihályné, Salamon Mihály, Nagy József, Szőllősi Sándor, Tusjak János, Molnár Mátyás, Bali József, Szőllősi László
30 éves munkaviszonyuk elismeréseként aranyláncot és medált vehetett át: Czapp Sándor, Kis Ferenc, Göbölös András, Hanusz Zoltán, Varga Tímea, Zsombok Mónika
„A balesetmentes közlekedésért” Volán érem és oklevél elismerésben részesültek:
1.500.000 km teljesítéséért: Krizsán István, Bogya Lajos
1.250.000 km teljesítéséért: Podmaniczki Ferenc, Kiss Károly István, Pataki János, Köteles Sándor
1.000.000 km teljesítéséért: Szőllősi Sándor
Gratulálunk az elismerésben részesülőknek, és munkájukhoz további sok sikert, kitartást és jó egészséget kívánunk!
|
|
A Körös Volán Zrt. időszakos kiadványa
Kiadja a Körös Volán Zrt. - 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 103. E-mail:nagy.gabriella@korosvolan.hu
Felelős szerkesztő: Szarvas Péter vezérigazgató, Szerkesztő: Nagy Gabriella, Fotók: Bencsik Tamás
Szerkesztőség: 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 103., Postacím: 5601 Békéscsaba, Pf. 36.
|