Ellenőri ügyek intézése
Tisztelt Utasaink!
A közforgalmú autóbusz-közlekedésben kiszabható pótdíjakat a 48/2007. (IV.26.) GKM rendelet szabályozza. A Körös Volán Zrt. által alkalmazott pótdíjak a honlap Utazási információk menüpontjában érhetők el.
A menetjegyellenőrök feladata a szolgáltató működéséhez szükséges menetjegy és bérlet bevétel befolyásának biztosítása, ennek érdekében az utazási hiányosságok feltárása, valamint a társaság vagyonának védelme. A pótdíjak kiszabásakor menetjegy ellenőreink nem mérlegelhetnek, feladatuk a jogszabályi előírások betartatása.
Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy a 48/2007. (IV.26.) GKM rendelet 8§ (8.) h bekezdése értelmében, a menetjegyellenőr pótdíjat szabhat ki azzal szemben, aki a jegyvizsgálatot megakadályozza, vagy a jegyvizsgálathoz szükséges személyes adatainak eltitkolása miatt hatósági eljárás igénybevételét teszi szükségessé.
A menetjegyellenőr közfeladatot ellátó személy. Ezért fokozott védelem illeti meg a BTK 230.§ (1) bekezdése értelmében.
A közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekre vonatkozó előírásokat a 85/2007. (IV.25.) Korm. rendelet szabályozza.
A rendeletben szereplő utazási kedvezmények, kizárólag a rendeletben szereplő okmányokkal, igazolásokkal vehetőek igénybe. A Körös Volán Zrt. munkatársai más okmányokat, igazolásokat nem fogadhatnak el. A menetjegyek és bérletek használatával kapcsolatos információkat a honlap Ügyfélszolgálat/Jegy és bérletváltási útmutató menüpontjában is elérhetőek.
Felhívjuk Tisztelt Utasaink figyelmét, hogy a kedvezmények igénybevételéhez, az eredeti okmányokat használják. A másolatok az eredeti okmányt nem pótolják, a kedvezmények igénybevételére nem alkalmasak. Különös tekintettel azokra az okmányokra, amelyek csak meghatározott számú utazásra jogosítanak.
Amennyiben a Körös Volán Zrt. ellenőrei nem valódi, vagy meghamisított okmánnyal találkoznak, úgy azt bevonják, és Társaságunk megteszi a szükséges jogi lépéseket.
Kiskorú személy esetén, a pótdíj megfizetéséért a kiskorú törvényes képviselőjét illetve gondozóját, egyetemleges helytállási kötelezettség terheli a PTK 347. § -a alapján.
A Körös Volán Zrt. különös tekintettel van arra, hogy munkatársaink kiskorút lehetőleg csak akkor pótdíjazzanak, ha a kiskorú semmilyen érvényes menet -vagy bérletjeggyel nem rendelkezik, illetve a kedvezményre való jogosultságát okirattal nem tudja bizonyítani. Azonban ezekben az esetekben is igyekszünk az eljárás folyamán a lehető legméltányosabban eljárni, akár a bemutatási időkorlátok, akár a megfizetendő pótdíj tekintetében.
Az ügyintézés folyamán számtalanszor merül föl az a kérdés, hogy társaságunk miért nem tájékoztatja a szülőt a pótdíjról. Felhívjuk Utasaink figyelmét, hogy erre vonatkozólag nincs jogi kötelezettsége a Körös Volán Zrt.-nek, a szolgáltatónak nem áll módjában minden egyes kiskorú gondviselőjét, vagy törvényes képviselőjét fellelni, értesíteni a pótdíjazás tényéről.
Amennyiben Ön jogtalannak érzi a pótdíj kiszabását, úgy az Ellenőri csoportnál és az Ügyfélszolgálati Irodában teheti meg észrevételeit. A békéscsabai autóbusz-állomás kivételével, az autóbusz-állomásokon lehetséges a hiányzó okmányok bemutatása.
Az elérhetőségek a honlap Elérhetőségeink/Központi címünk... menüpontjában érhetők el.
Az utazáskor hiányzó bérletek és kedvezményre jogosító okmányok utólagos bemutatására a jogszabály szerint 15 nap áll rendelkezésre. Ez idő alatt személyesen, faxon, vagy E-mailben is lehetőség van az okmányok, igazolványok, igazolások bemutatására.
12000,-Ft pótdíjat köteles fizetni, - aki pótdíjfizetési kötelezettségének 8 napon belül nem tesz eleget. Amennyiben a pótdíj a jogszabályban meghatározott ideig nem kerül kiegyenlítésre, úgy a kormányrendelet értelmében, késedelmi díjjal megnövelt összeget állapít meg a Körös Volán Zrt.
Ebben az esetben Körös Volán Zrt. felszólítja az utast, hogy 8 napon belül tegyen eleget fizetési kötelezettségének. Amennyiben az utas nem reagál a felszólításra, úgy a Körös Volán Zrt. jogi útra tereli a követelés behajtását.
Amennyiben Ön felszólítást kap a fizetésre vonatkozólag, és azzal nem ért egyet, vagy törvényes képviselőként, illetve gondozóként akkor szerez tudomást a történtekről, kérjük jelezze a Körös Volán Zrt. felé, mert az ilyen esetekben is van még lehetőség a hiányosságok pótlására. Különös tekintettel a kiskorúak ügyeinek rendezésével kapcsolatban.
A leggyakrabban előforduló problémák:
8000,- Ft pótdíjat köteles fizetni az utas,- ha a bérletjegyre nincs ráírva a bérletigazolvány száma, hiányzik a tulajdonos aláírása. A pótdíj a szolgálati helyeken 2000 Ft-ra mérsékelhető. A pótdíjazás oka, hogy ha a bérletjegyen nem szerepel valamely azonosításra alkalmas adat, (sorszám, név, ig. szám, stb.) úgy a bérlet tulajdonosa, jogszerű használója nem azonosítható, így az akadálytalanul átruházható.
Utólagos bemutatásra és mérséklésre ebben az esetben nincs lehetőség. Ezért kérjük Tisztelt Utasainkat, hogy a bérletek megváltásánál írják rá az igazolvány, vagy viszonylatigazolás számát a bérletjegyre.
A Körös Volán Zrt. hagy néhány nap türelmi időt a bérlet megvásárlása után a szükséges adatok felvezetésére. Mert a tapasztalat szerint előfordul, hogy a frissen megváltott bérleten, még semmilyen adat nem szerepel. Néhány nap elteltével, a visszaélések megakadályozása érdekében ellenőreink kiszabják a szükséges pótdíjat.
8000,- Ft pótdíjat köteles fizetni, - aki jegy nélkül vagy érvénytelen jeggyel, bérlettel, utazási igazolvánnyal utazik,- aki a kedvezményt jogtalanul vesz igénybe.
A pótdíj 1000,-Ft-ra mérsékelhető, ha az utas 15 napon belül bemutatja az utazás napjára érvényes bérletét, bérletigazolványát (diákigazolványát és viszonylatigazolását). A Körös Volán Zrt. az esetleges utólagos bérlet vásárlást az értékesítési adataiból ellenőrzi!
A Körös Volán Zrt. megadja a lehetőséget utasainak, hogy a véletlenül otthon felejtett bérleteket, kedvezményre jogosító igazolványokat bemutathassák a szolgálati helyeken. Tájékoztatjuk utasainkat, hogy a bemutatás kizárólag a bérletekre, illetve az érvényes kedvezményre jogosító okiratokra, igazolványokra vonatkozik. A lejárt, megrongálódott okiratokat Társaságunk nem tudja elfogadni.
Menetjegy bemutatására utólag nincs lehetőség. A mentejegyen nem szerepel annak tulajdonosa, így az személyhez nem köthető.
Diákigazolványok használata:
A diákigazolványokról a 17/2005. (II.8.) Korm. rendelet rendelkezései az iránymutatóak.
A diákigazolvány igazolja azt, hogy a tanuló, hallgató jogszerűen veszi igénybe az utazási kedvezményt. A 85/2007. (IV.25.) Korm. rendelet 3§ (1.) ba) szerint: az oktatási intézmények nappali oktatás munkarendje és esti oktatás munkarendje szerint folyó oktatásában részt vevő tanulója 18 éves korig, vagy a középiskolai tanulói jogviszonyt igazoló diákigazolvány érvényességének lejártáig:
1. bármely viszonylatban korlátlan számú kedvezményes menetjeggyel,
2. a lakóhely (tartózkodási hely) és az oktatási intézmény között kedvezményes bérlettel,
Azaz, lakhely és iskola székhelye között a tanulót, hallgatót megilleti a 90% -os mérséklésű bérlet megváltásának lehetősége
Minden más viszonylatban azonban csak 50 % -os mérséklésű menetjegyet válthat. Ide kell érteni a nem iskolai alapoktatásra vonatkozó egyéb utazást is. Pl: szakkör, zeneoktatás, felkészülés más tanulmányokra, sportfoglakozás valamely sportegyesület keretei között.
A diákigazolvány hiánya esetén az igazolvány pótolható ideiglenes diákigazolvánnyal, a kiállítástól számított 60 napig.
A Körös Volán Zrt. ezen kívül elfogadja:
a diákigazolvány igénylő lap másolatát, a kiállítástól számított 60 napig, ha azt az oktatási intézmény dátummal, aláírással és bélyegzővel hitelesíti.
Bár a 17/2005. (II.8.) Korm. rendelet nem nevesíti, de Társaságunk korlátozott mértékben elfogadja az iskolalátogatási igazolást, a kiállítástól számított 30 napig. Az iskolalátogatási igazolás egyébként kedvezmény igénybevételére nem jogosít, csak jogviszonyt igazol. Az igazolást teljes tanévre nem tudjuk elfogadni.
Jelenleg a Volán Egyesülés iránymutatása alapján Társaságunk a gyakori visszaélések miatt 2011.03.01. -től az iskolalátogatási igazolásokat már nem fogadja el az autóbuszon, kedvezményes utazás igazolására, a 2010/11 -es tanév tartama alatt.
A rendelkezés változásáról külön értesítjük utasainkat.
Szakmai gyakorlat, illetve nyári gyakorlat esetén, akár az iskola, akár a gyakorlatot biztosító intézmény, vállalkozó által kiállított igazolást kell bemutatni a bérlet megváltásakor, illetve felmutatni az ellenőrzéskor.
A kiállított igazoláson feltétlenül fel kell tüntetni a gyakorlat időtartamát, illetve annak jogosultját.
Nyári munka esetén:azaz a diák, hallgató tanszünetben, pénzkereseti lehetőség miatt vállal munkát. A kedvezmény ilyen esetben nem illeti meg a diákot, hallgatót.
Levelező tagozatos hallgatók:
A hallgatót 50% -os menetjegy megváltásának lehetősége illeti meg a lakhely és az iskola székhelye között. Más irányba történő utazás esetén a kedvezmény nem érvényesíthető. Az ilyen képzésben résztvevő hallgatót a kedvezményes bérlet megváltásának lehetősége nem illeti meg.
Amennyiben az utazás átszállással valósul meg, (lehet vasúton és közúton is) kérjük, a teljes viszonylat igazolása érdekében a korábbi menetjegyet is megőrizni és ellenőrzéskor azt bemutatni.
A viszonylatigazolás:
A viszonylatigazolást diákigazolvány mellékleteként szükséges használni. A célja, hogy azonosítható legyen a jogosult lakhelye és az oktatási hely, illetve gyakorlati hely közti kedvezmény igénybevételének jogossága.
A viszonylatigazoláson szereplő km övezet és a bérlet km övezetének hosszúsága meg kell egyezzen. Amennyiben ez bármilyen ok miatt eltér, úgy menetjegyellenőreink pótdíjat szabnak ki. Az utazási távolság meghatározásánál kollégáink alapvetően a viszonylatigazoláson szereplő km övezetet veszik alapul. Ezért kérjük tisztelt Utasainkat, hogy ha a viszonylatigazoláson szereplő km övezetnél rövidebb bérlet kerül megvásárlásra, (pl: iskolaváltás, lakhelyváltozás) úgy a pénztárnál módosíttassák a viszonylatigazolást.
Nyugdíjasok utazási kedvezménye:
A nyugdíjas utazási szelvény esetén (karikás szelvény) kérjük a szelvényhez valamely személyi azonosító okmány bemutatását.
Szelvény átruházása:
házas, -illetve élettársak esetén, csak abban az esetben ruházható át, ha házas, -vagy élettársak mindegyike nyugdíjas korú és nyugdíj jellegű ellátásban részesül, illetve lakóhelyük megegyezik.
Gyám - gyámolt, illetve gondnok-gondnokolt jogviszony esetében pedig a szelvényen feltüntetett GY illetve G-Go jelzés igazolja, hogy jogszerűen használják egymás szelvényeit.
Amennyiben az adott szelvény a jelölést nem tartalmazza, a szelvény, utazási kedvezmény érvényesítéséhez nem használható fel.
Többször merül fel reklamációnál a kérdés, hogy a gondnokság és a gondozás nem ugyanaz a jogi kategória. A gondozó a gondozott szelvényét jogszerűen nem használhatja.
A nyugdíjasok utazási szelvényére kísérőt hivatalosan igénybe venni nem lehet.
Magyar Államkincstár által kibocsájtott Hatósági Igazolvány:
Az igazolvány, csak a rajta feltüntetett időpontig érvényes. Azon kívül kedvezmény igénybevételére nem jogosít. A kedvezményre jogosító igazolványhoz kapcsolódó határozatok, orvosi leletek, egyéb egészségügyi igazolások nem alkalmasak a kedvezmény érvényesítésére.
Az igazolvány tulajdonosa jogosult egy fő kísérő igénybevételére. A kísérő személyét a Körös Volán Zrt. nem vizsgálja. A kísérő azonban önállóan nem veheti igénybe a kedvezményt.
A kísérő hazaútjára célszerű a felkeresett intézménytől beszerezni a megfelelő igazolást a kísérő kedvezményének önálló érvényesítéséhez.
A MÁK által kiadott Hatósági Igazolvánnyal a helyi járatok díjmentesen vehetőek igénybe. A díjmentes utazás lehetősége nem vonatkoznak azokra a helyközi járatokra, amelyek egy város adott szakaszán a helyi járattal megegyező viszonylaton közlekednek. Ezeken a járatokon 90 % -os mérséklésű menetjegyet kell váltani az utasnak.
Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy amennyiben az utas jogosulatlanul veszi igénybe a kedvezményt, úgy a jogosulatlan kedvezményt igénybe vevő kísérővel szemben is pótdíj kerül kiszabásra.
Ellenőri ügyintézés esetén kérjük, hogy az ellenőri csoportot, vagy a békéscsabai ügyfélszolgálati irodát keressék a probléma megoldásával kapcsolatban.
Ellenőri csoport, Békéscsaba Szarvasi út 103.
Tel: 66/ 523-461
Fax: 66/ 523-452
E-mail:
forgalom##kukac##korosvolan.hu
Ügyfélszolgálati Iroda, Békéscsaba, Andrássy út 37-43 (Csaba Center földszintjén)
Tel: 66/ 523-560
Ennek az oldalnak az eredeti elérhetősége:
http://www.korosvolan.hu/ugyfelszolgalat/ellenori_ugyek_intezese.htmlKörös Volán Autóbuszközlekedési Zrt. Telefon: 66 / 523-400, Fax: 66 / 523-502 E-mail:
ugyfel##kukac##korosvolan.hu